KÖSZÖNET!

Köszönöm az összes olvasómnak, hogy kitartotottatok a blog mellett és bár a hosszú kihagyások
miatt sem hagytátok abba az olvasását!

Köszönöm a kommenteket és a vélemény-kinyilvánításokat egyes részeknél!

Köszönöm a közel 4000 olvasót és a 7 feliratkozót!

Köszönöm, hogy olvastátok!
Ha akartok, majd nézzetek be ide is:

Dreamworld

Láthatatlan...

Hamarosan jönnek az első részek!:) 

Rita

~Végszó~

~zene~



Felvette és már nagyon vigyorgott, amit végképp nem értettem.
-Mi van?-kérdeztem olyan hülye fejjel, amilyennel csak lehetett.
A feje mögül megláttam pár barna tincset, mire még hülyébb fejet vágtam.
-Most rohadt gyorsan barna tincseid lettek vagy tényleg van valaki mögötted?-kérdeztem felvont szemöldökkel.
Emily csak vicsorgott tovább, mi meg Olivia-val nem nagyon értettük a helyzetet. Hirtelen megcsörrent Oliv telefonja és elment, én pedig (bár nem szép dolog) hallgatóztam.
-Haló!-vette fel nővérem.
- ..................
-Igen itthon van! Kb. egy fél órája érkezett meg!
- ..................
-Rendben!
- ..................
-Oké! Pillanat!-mondta Olivia, letette a telefont, de nem jött vissza hozzám.
Hallottam, ahogy nyitódik az ajtó és aztán egyből csukódik is.
-Héééj! Itt hagysz és el se köszönsz?-háborodtam fel, gondoltam, hogy a tesóm csak úgy elment.-Mindjárt jövök!-szóltam oda Emily-nek.
Lebaktattam a lépcsőn, átrohantam a nappalin és a hosszú folyosón, egészen a bejáratig. Mikor odaértem, megtámasztottam magamat a térdeimen, mert kifáradtam. A padlót kémleltem és a nővérem cipőjét, aki mégsem ment el ezek szerint.
-Várjunk!-kiáltottam fel magamban és felhúztam az egyik szemöldököm.
A nővéremnek nincs is ilyen cipője, sőt! Nem hord férfi cipőt! És nincs is ekkora lába! Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, mert megijedtem, hogy ki állhat előttem. Nagyon-nagyon lassan néztem felfelé az előttem álló emberen. Valahogy ismerős volt a cipője, a nadrágja és a felsője is. Felegyenesedtem és amikor megláttam, hogy ki is az, az örömtől könnyezve a nyakába vetettem magam.
-Te hogy kerülsz ide?-kérdeztem a szőkeségtől, miközben a könnyeimet törölgettem.
-Tegnap este, amikor elmentem hozzátok, megmondtad, hogy mikor indul a gépetek, én meg jöttem utánad!-mosolygott.
-De...miért?-kérdeztem és kibújtam az öleléséből.
-Mert hozzám tartozol!-mosolygott és végig a szemembe nézett.
Lassan összeértek ajkaink és a csók végén elkerekedett mindkét szemem.
-ÚRISTEN!-sikítottam és felrohantam, otthagyva Niall-t, bár gondoltam, hogy úgyis utánam jön.
Visszaszaladtam a szobámba, bevágódtam a gép elé és már minden tiszta volt.
-Harry?!-mondtam ki végül, amikor már tudtam, hogy az nem Emily frissen festett barna haja.
Harry előbújt Emily mögül, majd megcsókolta és intett egyet a kamerába.
-Várj!-fordultam Niall-höz.-Te hívtad a nővéremet?
Niall csak bólintott.
-Honnan tudtad a számát?-értetlenkedtem.
-Emily adta meg!-vigyorgott.
-De nektek már nem kellene az arénában lenni?-kérdeztük Emily-vel egyszerre.
-Szabadnapunk van!
Még beszélgettünk egymással, majd letettük. Niall kitalálta, hogy megmutathatnám neki a várost. Olivia éppen visszaért és szóltam neki, hogy elmegyünk.
-Jó szórakozást!-mosolygott, majd elmentünk.
A hátralévő nap Niall-el hülyéskedtünk. Össze-vissza járkáltunk, végül a tengerparton kötöttünk ki. Leültünk a puha homokba és néztük a naplementét.
-Nekem hajnalban vissza kell mennem!-mondta Niall.
Tudtam, hogy nem maradhat itt, mivel turnéznak, de jó lett volna, ha még maradna. Niall összekulcsolta a kezünket és megcsókolt.

~hónapokkal később~
Hamarosan vége a sulinak és jön a nyár. Ha kitűnő lesz a bizonyítványom, kimehetek Londonba. De most nem csak egy-két napra, hanem kiköltöznék, Emily-vel.
Még mindig együtt vagyunk a fiúkkal, minden nap beszélünk velük és már velük is megbeszéltük a nyarat. Megígérték, hogy támogatnak majd, ha valami nem úgy sikerül, ahogy tervezzük és oda is költözhetnénk hozzájuk.
Még mi sem nagyon tudjuk, hogy hogy legyen, de mindenképpen kiállunk a fiúk mellett és mi is támogatjuk őket mindenben.
Azt hiszem, ez lesz életünk legjobb nyara.*-*

VÉGE.

~10.~

~zene~

Én is gyorsan megcsináltam mindent, Leah már odalent csinált melegszendvicset, megettük, majd elköszöntünk tőle és elindultunk a reptérre. Fogtunk egy taxit, belepakoltuk a bőröndjeinket és beszálltunk.
Elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha...mi lett volna, ha nem jöhettünk volna a koncertekre? Mi lett volna, ha nem is vesznek minket észre? Mi lett volna, ha nem pont Harry és Niall vesz észre minket? Akkor mit mondtunk volna? O.O Mi lett volna, ha tegnap hamarabb végeznek és milyen lett volna az esténk?
Ezer kérdés kavargott a fejemben, de a taxis mély hangja megzavarta gondolatmenetemet. Kiszálltunk, fizettünk, kiszedtük a cuccainkat és elindultunk a bejárat felé.
Beértünk, csekkoltattuk a cuccainkat, odaadtuk a repjegyünket és még beszélgettünk kicsit Emily-vel, mivel ő másik géppel megy.
Beszéltünk Harry-ről, Niall-ről és arról, hogy milyen jó is volt kettő hosszú napig együtt lenni és élőben beszélgetni és hülyülni, mint régen. Egymás után mondták be Emily és az én gépem indulását, szóval búcsúzkodni kellett.
-Hiányozni fogsz!-nevettem el magam.
-Te is!-nevetett most már ő is.
Nevetve megöleltük egymást és nyomtunk puszit a másik arcára. Reménykedtem benne, hogy nem nekem kell otthagynom őt, de ő sem mozdult. Tudhattam volna! Mind a ketten makacsok vagyunk és mindig azt akarjuk, hogy ne nekünk kelljen otthagyni a másikat.
Még egyszer megöleltük egymást.
-Akkor egyszerre!-mondtam.
-Rendben! 3...
-2...
-Szia!-köszönt el nevetve.
-Szia!-mosolyodtam el.
Megfordultunk és elindultunk a gépek felé. Néha-néha visszanéztünk és mosolyogva intettünk a másiknak, majd amikor a kanyarhoz értem, megálltam, láttam, hogy Emily is ott van.
Bólintott egyet, mire én is és egyszerre indultunk el, már nem látva a másikat. A búcsúzkodás mindig rosszul érintett, bár nem mutattam, de kicsit rossz volt, hogy most újabb időre nem látom.
Hamarosan felszálltam a gépre, hamarosan elindultunk, feltettem a fejhallgatót és zenét kezdtem hallgatni, miközben még mindig Niall-ön kattogott az agyam. Vele kapcsolatban is kavarogtam, mivel nem valami szépen váltunk el és nem hinném, hogy lenne még rá esélyem, hogy újra találkozzak vele vagy a fiúkkal.
Csak bambultam ki az ablakon és néztem a felhőket, miközben azon gondolkoztam, hogy hogy is szúrhattam el ennyire...

1 óra gondolkozás után leszállt a gépem. Sietve megkerestem a csomagjaimat és elindultam kifelé. Csak két napig nem voltam itthon, de már hiányzott minden és mindenki.
-Még egy negyed óra és otthon vagyok!-sikítottam magamban.
Kiléptem az ajtón és siettem a vonathoz. Vettem egy jegyet és futólépésben szálltam fel a vonatra. Felráncigáltam magammal a bőröndömet és lassan elindultunk. Elővettem a mobilomat, hozzádugtam a fülesemet és zenét kezdtem hallgatni. Csukott szemmel élveztem a vonat enyhe rázkódását és a Little Mix-es lányok kellemesen lágy hangját.
Egyszer csak valaki kicsit megbökött, mire hirtelen kinyitottam a szememet és kivettem a fülhallgatót a fülemből. A kalauz állt előttem és a jegyemet akarta látni, odaadtam neki, aláfirkantotta, elment és visszatettem a fülesemet.
Megérkeztünk egy 10 perc múlva, leszálltam és közepes tempóban indultam haza.

A kulcsot beletettem a zárba, elfordítottam és benyitottam.
-Tamara?!-hallottam meg a nővérem kíváncsi hangját a konyhából.
A bőröndömet ledobtam a folyosóra és szaladtam a hang irányába. Átkaroltuk egymást és nyomtunk egy-két puszit a másik arcára.
-Na mesélj! Milyen volt?-kérdezte, miközben elengedett és csinálta tovább a kaját.
Kinyitottam a hűtőt és kivettem két szelet felvágottat, leültem az asztalhoz, elrágcsáltam az ennivalót és belekezdtem a mesélésbe és kicsit el is szomorodtam a végére.
-Értem!-mondta végül a nővérem és megsimogatta a hátamat, vigasztaláskép.
Még beszélgettünk egy kicsit, majd megparancsolta, hogy gyorsan beszéljek Emily-vel, hátha megérkezett már.
Fent volt, szóval hazaért és gyorsan rá is csörögtem. Felvette és már nagyon vigyorgott, amit végképp nem értettem...