2013. február 3., vasárnap

~Bemutatkozás~

Sziasztok!
A nevem Tamara. A nővéremmel és a legjobb barátjával lakunk egy hatalmas házban, Hollandiában. A legjobb barátnőm a volt osztálytársam, Emily, aki most Svájcban él. Néha vissza szokott jönni Hollandiába, de nagyon ritkán. Viszont, ha hazajönnek, akkor mindig lógunk együtt egy kicsit.
Elég gazdag családban élünk mind a ketten, ezért, ha valamit szeretnénk, azt mindig megkapjuk. Persze csak, ha teszünk is érte. Nem vagyunk elkényeztetve, mivel meg kell dolgoznunk, azért, amit szeretnénk. Jó pontokat azzal szerzek, hogyha megcsinálom rendesen a házit, kiviszem Goldot sétálni még a suli előtt, majd este is és rendben tartom a szobámat, a nappalit és a konyhát.
Amikor mindennel kész vagyok akkor vagy a gép elé vágódok be vagy pedig Peter tanít gitározni.
Anyámmal és apámmal sem tartom a kapcsolatot, mert amikor kicsi voltam, mind a ketten lemondtak rólam és eleve imádok a nővéremmel lenni, szóval a bíróság neki ítélt, így nem kellett árvaházba mennem. Szerencsére!
Már régóta el szerettem volna menni One Direction koncertre, de mivel nem tartottam be a szavamat, ezért ugrott a koncert és Emilynek is. Most minden erőnkkel küzdünk, hogy sikerüljön. :D
Majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből! :))

2 megjegyzés: