~zene~
Bementem a suliba. Gyorsan átnéztem a törit, mivel az volt az első óra és általában felelünk vagy néha írunk. Most éppen írtunk. Elég jól sikerült. Miután megírtuk, vázlatot kellett írnunk, a tanár addig kijavította.
-James! Szokásos! 1-es!-mondta az első sorban ülő osztálytársamnak.
Már csak 1 ember volt előttem és én következtem. Ideges lettem, mert muszáj, hogy 5-ös legyen, különben ugrott a koncert.
-Tamara! Szép munka! Minek köszönhető a fejlődés?-kérdezte a töri tanárnő.
-Szeretnék elmenni egy koncertre!-mosolyogtam.
-Értem!-mosolyodott el ő is és a kezembe nyomta a papírt.
-EZAZ!-ordítottam, mire a tanár hátranézett és elnevette magát.
5-ös lett! Gyorsan beírtam az ellenőrzőmbe és hamarosan kicsöngettek. Rohantam az iskola másik végébe, ami elvette az egész szünetet. Tesin kötelet másztunk, kosaraztunk és kézilabdáztunk.
A 6. óra után 10 perccel már otthon voltam.
-Na! Milyen volt a suli?-kérdezte Olivia.
-Egész jó!-mondtam majd elővettem az ellenőrzőmet.
-Gratulálok!-mondta mosolyogva és aláírta a ma kapott jegyeimet.-Ilyen jó jegyeid még nem voltak! Hatással van rád az az 5 fiú!-nevetett.
-Ők az életem!-ábrándoztam.
-Oké, királylány! Öltözz át és gyere enni!-nevetett Oliv.
Gyorsan magamra kaptam a kedvenc melegítőmet és egy meleg pulcsit. Berohantam a konyhába és enni kezdtünk.
-Képzeld! Reggel megnéztem, hogy mikor lesz koncertjük!-mondtam tiszta büszkén.
-És?! Mikor?
-Februárban.-válaszoltam.
-Pontosabban?
-Február 23.-án, 12:30-kor, Londonban.
-Hűű! Ezt aztán jól megjegyezted!-mosolygott.-És mennyibe kerül?
-4 euró híján 200.-mondtam.
-Jól van! Még meglátjuk!-mondta és elment a szobájába.
Na, és akkor ez most mit akart jelenteni?! Nem nagyon rágódtam a témán, hanem gyorsan megtanultam, utána pedig leültem a géphez.
Emily-vel beszélgettem egy ideig, aztán elmentem rajzolni. 3 rajzot csináltam fél óra alatt. Egész jól sikerültek, de már nem volt kedvem tovább rajzolni. Elterveztem, hogy szólok Olivia-nak és Peter-nek, hogy nézzünk meg egy jó filmet. De mivel ők nem akartak, nekem pedig nem volt kedvem egyedül nézni, ezért elmentem a plázába.
Mikor hazaértem, kivittem sétálni Gold-ot és mentünk egy hatalmas kört.
Miután visszaértünk, eszembe jutott, hogy estefelé jön hozzánk egy néni, akit már régóta ismerünk és elviszi a kiválogatott ruháinkat a szegény gyerekeknek.
Bekapcsoltam a laptopomat és One Direction-t bömböltettem a szobámban, miközben kiválogattam a cuccaimat. Kb. a szekrény felét beletettem egy nagy táskába, amit szintén odaadok nekik. Nagyobb szükségük van rá, mint nekem.
Este 7re végeztem és a néni nem sokára meg is érkezett. Segítettem neki betenni a kocsijába. Megköszönte, majd én is és elment.
Emily-vel kezdtem megint beszélgetni, mikor kaptam egy SMS-t valakitől.
-Várj! Kaptam egy üzit!-mondtam majd elővettem a telefonomat.
-Olvasd fel!-nézett bociszemekkel.
-Öööö..."Láttalak egyszer-kétszer és szeretnélek megismerni!"
-Azta! Ki volt az?-kérdezte.
-Fogalmam nincs...névtelenül jött.
-Ohh...kár! Lehet, hogy valami jó pasi!-mosolygott kajánul.
-Nemár!-röhögtem.-Tuti valami kocka lehet...
-Szerintem meg tuti, hogy jó pasi.
-Amúgy neked megengedte már apud, hogy menj a koncertre?-kérdeztem.
-Még nem! De remélem, hogy megengedi!-nevettünk.
-Na, én asszem megyek aludni! Legyél jó, aludj jól! Szia!-mondtam.
-Okés! Te is! Szia! Jó éjt!-köszönt el Emily is, majd letettem.
Elmentem aludni. Eléggé érdekelt, hogy ki írhatta azt az SMS-t...
4 komi és hozom a kövit :)
Mi jó máár.:DD gyorsan kövit.:)
VálaszTörlésKöviit*--*!!!!!:)
VálaszTörlésNagyon jóóóó várom a folytatást!!!:)
VálaszTörlésKöviiiiit!!
VálaszTörlésSziia :P
VálaszTörlésnagyon jó a törid :P tetszik :P siess a kövivel :P
puszi :P :*
:D úristen! :DDD ti aztán iszonyat gyorsak vagytok! teszem a következőt!! :DDD
VálaszTörlésnagyon jooooooo:)<3
VálaszTörlés